3×400 története

Konzultáció közben tart egy zárójelet…

– Voltunk ünnepelni…

– Mit, miért, miko’, hol?

Folytatja:

– Elmentünk megünnepelni a lányom születésnapját…egy rendes éttermi vacsora volt a kérése.

– Na és milyen volt? 

– Brassó egyik legjobb éttermébe ültünk volna be… Mivel minden hónapban nem járunk ilyen helyre, meg sem fordult a fejünkben, hogy foglalni kellett volna, így kerestünk egy másikat. Találtunk is és elképesztően volt… A barátkozó séftől a kiszolgálásig, az ételektől a környezetig, minden igazán 5 csillagos volt. Az tény, hogy így hárman, 1200 lejt fizettünk.

– Hmm… hát arra azért lehet venni pár csirkét…

– Igen, lehet – folytatja – és pont ezzel kapcsolatban jutott eszembe valami.

Most már nagyon érdekel, hogy hova akar kilyukadni:

– Tudod, nálunk a kollégák a képzettségükhöz képest, egészen jól keresnek és az jutott eszembe, hogy hárman, egy 2 óra alatt mégis „megettük” egy munkatársunk fizetésének negyedét.

Majd érezhető eltökéltséggel folytatja:

– Azon kell dolgozzunk, hogy a munkatársak még többet vihessenek haza…

—

Elképesztően büszke vagyok rá, hogy ilyen partnerekkel, barátokkal dolgozhatok.

A munkánk értékes végtermékében is benne van az, hogy „… és kiváló munkaadóként működnek…”

Abszolút értékelem, hogy valaki ebben az országban hajlandó vállalkozni és az energiamegmaradást megcáfolva, képes a semmiből valamit csinálni. Ők a kisvállalkozók. 

Ennél jobban már csak azt értékelem, amikor egy vállalkozó a munkatársaiból jobb, boldogabb embert akar faragni és elvégzi azt a munkát, amit a társadalom egyik-másik intézménye kellene elvégezzen. 

Kalapom emelem előttetek kisvállalkozók! 

Pukedli és főhajtás.