logo
  • 0
    1. Jelenleg üres a kosarad.
notfound

A feleségem üzenetet kapott

Üzenetet kapott a feleségem és nem akarta megnézni…

Szombaton tartottuk az első Mérhető Marketing mesterkurzusunkat.

10 fővel terveztük, 8 érkezett meg és ez valójában pont tökéletes volt, hiszen mindenkinek minden egyéni helyzetére, kérdésére bőségesen jutott idő. Most hazamennek, csinálják amit terveznek és pár hét múlva tartunk egy olyan összeröffenést, hogy az esetleg menet közben felmerült kérdéseket megválaszoljuk. 

Ha legközelebb te is szeretnél megérkezni akkor jelentkezz itt és értesítünk, amint van újabb Mesterkurzus időpontunk. 

Nos…

Lejárt a rendezvény, mindenkitől elbúcsúztunk, pár szót még beszélgettünk az épület előtt, majd miután rendberaktuk tárgyalót, bezártunk és átadtuk magunkat a szombat estének. 

Már javában néztük valami rózsaszín filmet, amikor is messziről látható volt, hogy a feleségem telefonjára egy üzenet érkezik.

Csak ennyit mondott: 

– Biztosan nem fontos… 

Aztán engem hív egy ismeretlen szám, de én is le tudtam magamban annyival, hogy:

– Szombat este engem ne hívjon senki.

Aztán amikor a Saharás Boti neve jelent meg, mint WhatsApp üzenet, azt mondtam, hogy ezt most már megnézem.

Ez volt az üzenet: 

– Te, engem nyomoznak a fiatalok, hogy az autójuk bezáródott és utol szeretnének érni téged.

És ekkor, mint derült égből villámcsapás esett le, hogy az ügyfelek egy része még az irodaház parkolójában hagyta az autóját, mi meg készségesen bezártuk őket. 

Hmm… egészen sajátos módja az ügyfél megtartásnak, de ez tökéletesen talál az egyik résztvevő visszajelzésével a mesterkurzus utánról:

Megvilágosodtam! Végre letisztult, hogy miért olyan fontos fogjam a frakkjukat azoknak akiket sikerül beterelni a lépcsőházamba. …. Nagyon sok jó nézőpontot és ötletet sikerült összegyűjteni, számomra nagyon hasznos volt. Köszönöm, örülök, hogy megismertelek benneteket. Hajrá, mindenkinek!🤗

Ez egy része annak a nézőpontnak, hogy ha már sikerült valakit beterelj a lépőcsőházadba – azaz  megszerezted magadnak új ügyfélként – akkor ne engedd el a kezét.

Nem baj, ha nem zárod be az autóját, hogy ne tudjon elmenni, de a kezét ne engedd el. Ezer éves marketing axióma, hogy egy új ügyfelet sokkal költségesebb megszerezni, mint egy réginek megint felajánlani valami értéket és újra eladni neki, de úgy néz ki, hogy időnként érdemes ismételgetni ezt a szabályt. 

Lakat használata nélkül, de ne engedd el az ügyfeleid kezét! 🙂

Iratkozz fel a hírlevelünkre és AJÁNDÉKBAN részesülsz!

Marketingiskola