logo
  • 0
    1. Jelenleg üres a kosarad.
notfound

Denevérevéstől a 15 000 négyzetméter erdőig

A story kezdete szerint, valaki valami olyasmit evett, amit jóérzésű ember maximum seprűvel kerget, ennek meg az lett a következménye, hogy e csodás sárgolyó minden pontján hónapokig ültek otthon az emberek, mosták a kezüket, a TV pedig megpróbált mást is.

Mi Magyarországon „ragadtunk” és hirtelen felindulásból szervezni kezdtünk egy egy hetes, online, lezárások utáni Restart! konferenciát, amit a HBC és az RMKT nélkül végig sem gondolunk, a Webgurus nélkül el sem kezdünk. (A Webgurus csapatának a konferencia közbeni hozzáállása nélkül pedig 100%, hogy belegebedünk.)

Az amúgy ingyenes konferencia résztvevőinek azt mondtuk, hogy ha mégis fizetnél, akkor köszi a segítséget, így még fát is ültetünk a nevedben.

Persze nem valami virtuális fát… Katona Lászlónak és a Fundaforestnek köszönhetően, minden befizető nevében elültetünk és gondozunk 1 négyzetméter erdőt.

A konferencia résztvevői, így járultak hozzá, kb. 500 négyzetméternyi erdő létrejöttéhez és az ezt követő eredmények kibontakozásához.

Aztán a születésnapomra, megleptem magam újabb pár száz négyzetméter erdővel. Közben több partnerünket győztük meg, hogy szálljon be a buliba.

Tokkal, vonóval, nagyságrendileg 15 000 négyzetméter erdő létrejöttéhez járultunk hozzá (eddig). 

Valós, elültetett, gondozott, az esetleges Bambicsócsálás után újra ültetett erdő.

Azok a családok, akiknek a veteményesüket nem fogja elvinni a dombról lezúduló esővíz, soha meg sem fogják gondolni, hogy ennek a védelemnek bármi köze lenne a konferenciához. Az erdő alatti faluban lakik pár család, aki méhészkedésből élnek. Soha nem lesznek olyan gondolataik, hogy: az a pár kg. akácméz, közvetett módon kiknek köszönhető.

Köszönöm a kínai denevérevőnek és mindenki másnak is, aki akarva-akaratlanul hozzájárult, az otthonülős projekthez. 

Őszinte köszönet az összes vállalkozókat tömörítő szervezetnek, ugyanis Szatmárnémetitől- Gyergyószentmiklósig és Bukaresttől-Nagyváradig, minden egyes szervezet rögtön a támogatásáról biztosított bennünket. 


Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója
Csíki Vállalkozók Egyesülete – CSVE
Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége – SZMVSZ
Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége – UKKSZ
Junior Business Club
ARBOR Vállalkozók Szövetsége
St. Georgius Manager Club
Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ
Országos Munkavállalók Szövetsége
Keresztúri Vállalkozói és Közösségi Alap
Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége – ASIMCOV
LandArt Egyesület – fundaforest.eu
Női Vállalkozók Erdélyben
Romániai Vállalkozásokért Egyesület
GDPR Akadémia

És akik nélkül nemhogy több ezer négyzetméter erdő, de konferencia sem lett volna: hálás köszönet a Nagyrestart konferencia előadóinak, akik a felkérésünkre, kivétel nélkül mondtak azonnali Igent!

Hálásan köszönöm a segítségedet!

Hozzájárulásoddal, messze többet értünk el, mint amit eredetileg terveztünk.

*(Az alábbiak, a konferencia idejében lévő beosztásukat, funkciójukat tartalmazza.)

András Lehel vezérigazgató, Melinda Instal

Antal Lóránt – szenátor

Bajkó Tibor – elnök, Arbor Egyesület

Ballok Ildikó – alapító, Női Vállalkozók Erdélyben

Barna Gergő – szociológus, Erdélystat

Bálint Csaba – a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagja

Bálint Csaba – könyvvizsgáló, pénzügyi auditor, Servus Civitatis 

Daradics Kinga – Senior vezető MOL

Dimén Hunor Dénes – igazgató, Hargita Megyei Adó- és Pénzügyi hatóság (ANAF)

Dr. Geréb László – elnök, REGA Régiókutató Egyesület

Dr. Kádár Magor – kommunikációs szakértő, egyetemi docens, BBTE

Dr. Ilyés Ferenc – ügyvezető igazgató, Szekelyudvarhelyi Egyetemi Központ

Edler András-György – elnök, Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Fatér Gyula – CEO, OTP Románia

Farkas Levente – marketingiskola.ro alapító, KKV menedzsment szakértő

Gerendai Károly – üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója

Gyerkó László – elnök, Romániai Magyar Közgazdász Társaság

Kasza Tamás – lezárási specialista, nemzetközi értékesítési tréner, író

Kelemen Attila – marketing igazgató, OTP Románia

Komoróczi Zsolt – Románia legnagyobb hipermarketláncának költségmenedzsere 

Lorand Soares Szász – alapító, Soares Consulting

Lázár Csaba – író, inspirátor, filantróp

Lévai Richárd – online marketing specialista, Liftup

Nagy-Bege Zoltán – alelnök, Országos Energiaár-szabályzó Hatóság (ANRE) 

Nagy-Imecs Péter – igazgatóhelyettes, Goodwill Consulting

Pantilimon Rikhárd – ügyvéd, Pantilimon Rikhárd ügyvédi iroda

Piroska Gyula – tulajdonos, tréner, Seminar Consulting

Szakács-Paál István – igazgató, Harghita Business Center

Szathmáry Zsolt – Performia Románia CEO, 

Székely Barnabás – adatvédelmi szakértő, GDPR Akadémia 

Szélyes Levente – Softech CEO

Tánczos Barna – szenátor 

Vincze Róbert – Seminar Consulting Románia CEO

Weiser István – webvizionista, kreatív igazgató, Kreatív Stúdió

Winkler Gyula – képviselő, Európai Parlament

Zilahi Imre – A Transversum MT médiaügynökség vezetője, transversum.ro

Wolf Gábor – alapító, Marketing Commando

Köszönet a résztvevőknek, kiemelve azt a pár százat, akik az ingyenesség lehetősége helyett, a hozzájárulást választották. A Te döntésed és a te felelősségvállalásod közvetett eredménye ez a párezer négyzetméter erdő! 

Őszintén örvendek, hogy több száz olyan embert ismerhetek, akik hajlandóak, így képesek a közeljövőbe nézni és ennek megfelelően dönteni, cselekedni. 

Nagy szükség van rátok! 

Iratkozz fel a hírlevelünkre és AJÁNDÉKBAN részesülsz!

Marketingiskola